Mi is az a drótfa?

Az első drótfa még a múlt században, 1995 novemberében, egy véletlen folytán készült.

Hogy mi is az a drótfa? Az általam drótfának hívott alkotások a következő jellemzőkkel bírnak: egyetlen szál hosszú, vörösréz huzalból készül az egész alkotás, ami azt jelenti, hogy ha valaki visszafelé sodorná a kész művet, akkor nagyobb alkotások estén akár 1000 m hosszú drótot kapna. A huzal az ágak végén visszafordul, és halad a következő ág felé. A drót vastagsága az alkotások méretétől függően 1-3 mm. A drótot legtöbb esetben patinázom, de az egyedi igények alapján az alapanyag nikkellel, ezüsttel vagy akár 24 karátos arannyal bevont huzal is lehet.

1995-ben egyetemi kollégiumi szobatársam, László hozott egy kicsi, vöröses színű drótból készült virágot, amit egy barátnője készített neki. A következő hétvégére kölcsön kértem és elhatároztam, hogy én is tekerek egy csokor virágot drótból. Ahogy a szirmoknak megfelelő dróthurkot hajtottam, rájöttem, hogy ha a dróthurkot elkezdem egy irányban tekerni, egy ágacskát kapok. Ha a hurkon két további hurkot képezek (mint a nyúl fülei), és ezeket külön-külön megtekerem, majd a közös részt is megtekerem, akkor kapok egy Y formájú elágazást, ami, mivel a törzsről ágazott le az eredeti hurok, stabilan kötődik a fa törzséhez. Ekkor már a virágcsokor elkészítését egyből úgy folytattam, hogy az eredetileg a virág szárának szánt részre több ágat tekertem, és egy, a leghosszabb szárból kialakított talpat képeztem ki. Majdnem az egész hétvégém ráment a tekergetésre, de vasárnap este már a kollégiumi szobám asztalán díszelgett a MŰ.

Mostani szemmel, ha ránézek, nagyon kis esetlennek, elnagyoltnak, instabilnak tűnik, mely egyetlen valódi fa fajtára sem hasonlít, de akkor tetszett, és büszke voltam rá, hogy mint leendő gépészmérnök, egy kis művészeti affinitás is szorult belém. Már alig vártam a következő hétvégét, hogy újabb alkotást készíthessek, felhasználva az elsőnél szerzett tapasztalatokat. Egyre nagyobb, egyre realisztikusabb alkotások születtek meg kezeim között.

Néhány évvel később egyre többször gondoltam arra, hogy a sok ezer órányi gyakorlásból egyszer akár megélhetési forrás is válhat. Már 5 éve készítettem a kisebb-nagyobb drótfákat, mikor is lehetőségem nyílt az első, kiállítással egybekötött vásárra bejutnom. Itt álmomban sem remélt érdeklődéssel fogadták munkáimat, újságcikkek, TV-riportok készültek. Ekkor már közel a mostani technikával, egyetlen szál hosszú drótból alkottam meg minden egyes alkotást. Ez abban különbözik az eddigi technikától, hogy itt nem lehetséges a fa korona formáját csípőfogóval kialakítani, hanem az egész fát előre le kell rajzolni, majdhogynem minden ágával együtt. A rajz és a leendő drótfa mérete határozza meg, hogy milyen vastag drótból kell dolgoznom, és hogy nagyjából hány ága lesz a fának.

Csak a réz huzal rendelkezik azzal a számomra pozitív tulajdonsággal, hogy könnyen alakítható, viszont, ha megtekertem, akkor tekerés közben az anyag felkeményedik, és ez a keménység adja az egész fa merevségét, ezért nincs szükség semmilyen vázszerkezetre, vagy alátámasztásra, hogy a kész mű megtartsa önmagát. Minden egyes ágat azzal a tudattal kell kialakítanom, módosításra már nincs lehetőség. Ezért is szükséges még ennyi év után is mindegyik alkotást a készítés előtt papíron megtervezni, és az eddigi tapasztalatokat felhasználva ezután a szükséges drót átmérőt meghatározni. Ahogy egy mesterfodrásznak legalább 10 fajta ollója, nekem 10 fajta fogóm van, mindegyik speciálisan átalakítva az adott részfeladathoz, minden szerszámnak minden egyes éle, sarka legömbölyítve, hogy a kemény acél szerszáma puha vörösréz drótot ne sértse meg.

Amióta elkezdtem a drótfákat készíteni, bárhova is vezetett utam, mindig volt nálam fényképezőgép, mert ha megláttam egy fát, ami valamiben eltért a többitől, legyen az egy furcsa lombkorona vagy csavarodott törzs, egyből megörökítettem.

A Magyar Szabadalmi Hivatalban levédettem az ötletemet, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus pedig folyamatosan zsűrizi munkáimat. Minden egyes művembe, a gyökérzetbe rejtve saját monogramomat is beletekerem.