|
|
|
|
|
|
|

... az alaptötlet...

A fali, rejtett háttérvilágítással is rendelkező alkotások létrejötte az alábbi alapötletből adódott: Egy lakberendezési magazin egyik számában egy nappali kanapé mögötti falára 40 x 40 cm-es sötét színű, fából készült lapok voltak erősítve. A fal síkjával párhuzamosan, de a faltól úgy 4 cm-re elálltak, és mintegy 1 cm-es távolság volt az egyes lapok között, mintha négyzet alakú csempéket 1 cm-es fugával rögzítettek volna a falsík elé. Itt viszont a fuga helyén levegő volt, viszont minden egyes falap mögött egy-egy fényforrás, ezáltal a fugákon át jött ki a fény. Ha csak ez világított a nappaliban, akkor olyan volt a fal, mint egy világító, 40 cm-es oldalhosszúságú négyzetrács. Még sehol sem láttam ilyen megoldást! Erre tényleg mondhatja az ember, hogy egyedi enteriőr!

Nagyon megtetszett az ötlet, egyből elkezdtem tervezgetni, hogy hogyan lehet ezt alkalmazni a fali drótfáim kiegészítőjeként. Arra jutottam, hogy egy rétegelt lemez lapra, mely a megrendelő által kívánt fával (az adott helyiséghez stílusban, erezetben leginkább passzoló) furnérozott, ha erre ráhelyezem a kész drótfát, a főbb ágakat rárajzolom a fa lapra, mint a fa lenyomatát, majd ezen ágak alatti részt fűrésszel eltávolítom, akkor ezen résekből ki tud jönni a fény, akárcsak az eredetileg látott fali lapok fugái közül. Már csak valami fényt kellett behelyezni a fa lap alá oly módon, hogy az egész alkotás egyben legyen szállítható, viszont sem oldalról, sem szemből ebből a villamos kábelezésből, izzókból és rögzítő elemekből ne látszódjon semmi. Hogy az alkotás sziluettje is kiemelt legyen, valamint hogy a megfelelő számú nagy fényerejű izzónak is takarást biztosítsak, készítettem az előbb kivágott hátlappal egyező anyagból egy keretet. Ennek körvonala igény szerint lehet szabályos vagy szabálytalan forma. A keret külső körvonalának megfelelő méretre kivágtam még egy fa lapot, abból lett a hátlap, amit távtartókkal az előlaphoz rögzítettem. E két lap között helyezkednek el az izzók, az alkotás méretétől függően akár 6-16 db. Az egész mű hátulról könnyen szétcsavarozható, így az izzócsere megoldható, viszont szemből nézve semmilyen szerkezeti elem sem látszik!

Ugyanez a verzió elkészíthető furnérozott rétegelt lemez helyett szálcsiszolt rozsdamentes acél (inox) lemezből is! Ezen munkáimat modern, minimál stílusban berendezett terekbe ajánlom, ahol az üveg, a fém, mint anyag a domináns lakberendezési elem. A fém elő- és hátlappal készülő alkotások a fából készültekhez képest részletgazdagabbak lehetnek, mivel a fát kézzel fűrészelem, a rozsdamentes acél lemezből pedig egy lézervágó berendezés vágja ki a fa lenyomatát.

Vissza

Az alábbi sorokat vásárlóim leveleiből idézem:

“…általunk megvásárolt nagyméretű, rejtett világítással is ellátott fali dekoráció, a "drótfa", kitűnően kiegészítette az étterem hangulatát, megszüntetve a fal egyhangúságát. Újszerűségével, a szemnek is tetszetős látványával azóta is mind a vendégek, mind a dolgozók egyik kedvence az alkotás.”

“…Azt mondják, nem jó a tárgyakhoz ragaszkodni. Bizonyára így is van, én sem ragaszkodom minden tárgyhoz, de van egy néhány tárgy, amely túlnőtt önmagán, nem tárgyként tekintünk rá, hanem érzelmi okok miatt hozzánk nőtt, emlékeket idéz vagy örömet szerez, a mi Életfánk is ilyen!…”

“Az Önnél vásárolt drótfa különleges és igazán modern, XXI. századi eleme éttermünknek, amely egyediességének köszönhetően külön kiemelkedik környezetéből…”

Wiry3 Kft. 2008 - Minden jog fenntartva